Kedves Olvasó!
Nem untatom azzal, hogy milyen régóta foglalkozom asztrológiával, sem neves iskolák és mesterek felsorolásával, akiknek sokat köszönhetek, és akik felé a hálám és a tiszteletem mindvégig megmarad. Sokkal inkább szeretnék bepillantást nyújtani abba a kacskaringós – hol simább, hol göröngyösebb életútba – amit sok éve járok már és melyben támaszom, barátom, bizalmasom és őszinte tükröm az asztrológia lett. Bizony, tükör ez, melybe csak az pillantson bele, aki becsüli Önmagát annyira, hogy amit majd lát, azt kellő szeretettel és alázattal fogadja be, függetlenül attól, hogy mennyire vág egybe az Önmagáról alkotott képével, vagy azzal, amit a világ róla tart.
Viszonylag fiatalon, magamat sikeresnek és problémamentesnek megélő nőként kerültem kapcsolatba az asztrológiával. No, cseppet sem a vak véletlen sodort ebbe az irányba, sokkal inkább a jó sorsom – mentőövet dobva, még mielőtt menthetetlenül elmerültem volna a kevélység és a gőg, meg főleg a "mindenkinél okosabb vagyok" életérzés meleg posványába.
A találkozás olyan kapukat nyitott meg rajtam, melyen keresztül végre szembenézhettem valódi Önmagammal. Hát, mit mondjak, nem repdestem attól, amit elém tárt, hiszen szembesített azzal, Aki Vagyok, kendőzetlenül, hibáimmal, félelmeimmel, hárításaimmal, önhazugságaimmal együtt. De az éremnek két oldala van – egyúttal meg is mutatta azt, hogy miben vagyok és lehetek sikeres, milyen utakat választhatok, melyek azok a feladatok, amik rám várnak, és mik azok a keretek, melyek között mozoghatok, létezhetem.
Egész életemben kerestem a választ arra, hogy miért születtem, mi a feladatom itt, ezen a világon, egyáltalán van nekem feladatom, vagy csupán egy szerencsétlen "véletlen" folytán rossz buszra szálltam és így aztán itt ragadtam?
Minél többet olvastam, minél több információt gyűjtöttem a világról, annál távolabb kerültem a lényegtől – gondolkodó, intellektuális lényem hiába szedte ízekre a valóságát, érezte, hogy valami hiányzik, mint a jó fűszer az ételből, nélküle bár ehető, de nem élvezhető a végeredmény.
Az asztrológia és az önismeret végül megadta a választ a kérdéseimre. De ennél sokkal többet adott, megmutatta, hogy képes vagyok másoknak is segíteni, és ezt a felelősséget fel kell vállalnom, mert bárkivel előfordulhat, hogy olyan életszakaszba ér, ahol a sötétség mindent elborít, és ahol az asztrológia fénye bevilágíthatja az ösvényt, megmutatva a következő lépést vagy útszakaszt.
Őszentsége, a Dalai Láma mondta: "Mások szolgálata az ösvény a szabadsághoz." Ennél méltóbb ars poeticát nem is találhatnék hivatásomhoz.
Szabadon és Szeretettel,
Majsai Patricia
