Előszó
A depresszió kialakulása nem független a személyiség egészséges vagy megzavart fejlődésétől, az élet természetes válságaitól, a veszteségektől és a betegségektől, de nem is azonos velük. Ugyanis az élet "természetes" kríziseit, a kamaszkort, fiatal felnőttkort, az élet közepén jelentkező válságot, a nők változó korát, a nyugdíjba vonulást, stb., és az egyébként elkerülhetetlen egyéb válságokat átszenvedve a legtöbben nem a zsákutcát jelentő reménytelenség-érzéssel és depresszióval reagálnak, hanem személyiségük érettebb szinten integrálódik, képes lesz megfelelni az új életszakasz lehetőségeinek. A depresszió csalárd lélekvezető, olyan átrendeződést okoz az egyén önmagáról és világról alkotott képében, amelynek alapján könnyű téves következtetéseket levonni és utólag megbánt rossz döntéseket hozni.
A mániás depresszió úgy kísérte végig az emberiség történetét, hogy a huszadik századig nem volt megfelelő gyógymódja, sőt még a felismerése sem volt lehetséges.
A gének sorsszerű ismétlődése révén sokszor olyan családokban fordult elő a kór, ahol gyakori volt a közeli rokonságba történő beházasodás, így például a brit uralkodócsalád, a Windsor-ház tagjai V. Károlytól kezdve (XV. század) Erzsébet királynőig (XIX. század) hordozták magukban súlyosabb/enyhébb formában e betegséget. Anglia királyai milliók felett uralkodtak, országuk és Európa sorsát számtalan esetben befolyásolta a betegség, amikor – az egyéni katasztrófán túlmutatva – egy földrész sorsára nyomta rá a bélyegét.
1. Mi a bipoláris zavar?
A bipoláris zavar, más néven mániás depresszió az egyén hangulatára, viselkedésére és érzékelésére ható pszichiátriai betegség, mely eufórikus vagy lelkesült hangulattal, cikázó, felgyorsult gondolatokkal és beszéddel, valamint meggondolatlan, fékevesztett viselkedéssel jellemezhető epizódokat is magában foglal.
A bipoláris zavarban szenvedő emberek a depresszió lehangoltságát és a mánia feldobottságát egyaránt átélik. A depresszió borongós világával ellentétben a mániás személyt felfokozott, indokolatlan és mások számára nehezen elviselhető hangulati emelkedettség jellemzi. A mániás tünetek ugyanazokat az érzelmi, motivációs, viselkedési, kognitív és szomatikus működési területeket érintik, mint a depressziósak, csak épp homlokegyenest ellenkező irányban.
A depressziós és mániás fázisok közötti hangulatváltás módja és ideje nagyon eltérő lehet. A betegségben világszerte mintegy 100 millió ember szenved, leggyakrabban serdülőkorban alakul ki, és a tünetként fellépő kedélyváltozás végigkíséri a beteg egész életét. A bipoláris betegségben szenvedők kétharmadánál váltakozó vagy ciklikus fázisok ismétlődnek. Mások a depressziós és mániás tünetekből keverten összeálló állapotokat élnek meg. Némelyeknél a mániás tünetek csak alkalmanként, villanásszerűen törik meg a depresszió tartósabban fennálló állapotát. Másoknál folyamatosan fel-le jár a libikóka.
A mániás depresszió enyhébb, krónikus formáját ciklotimiás betegségnek hívják. Úgy tűnik, egyeseknél a ciklotimiás betegség olyan alapvető személyiségvonás, amelyből aztán komolyabb mániás depressziós epizódok fejlődhetnek ki.
Az eufóriás fázisban levő személyek viselkedése kissé furcsa lehet, egyes esetekben egészen meghökkentő. Egyfelől igen nagy érdeklődést mutathatnak az olyan célorientált tevékenységek iránt, mint a szex, a munka, a tanulmányok vagy a társas érintkezés. Másfelől viselkedésük negatív következményekkel járhat: előfordul, hogy a szerencsejátékokba vetik magukat, elővigyázatlan vagy gátlástalan szexuális kalandokba bocsátkoznak, féktelen költekezésbe vagy felelőtlen üzleti vállalkozásokba kezdenek. Gyakran a személy megjelenése is szembeszökően megváltozik a mániás szakasz alatt: Az öltözködési stílus hivalkodóvá és szexuálisan provokatívvá, vagy éppen zilálttá és lompossá válhat.
Vannak, akik élvezetüket lelik a mániás epizódok során érzett kirobbanó energiában, és azt állítják, hogy annak köszönhetik sikereiket vagy különleges tehetségüket.
Jóllehet igaz, hogy a mániás betegségek enyhébb formái hozzájárulhatnak az üzleti életben vagy művészetek terén elért sikerekhez, de még a legenyhébb mániás betegség rendszeres visszatérése is romboló hatású lehet. Az emelkedett hangulat például olyan túlzott önbizalomhoz vagy lobbanékonysághoz vezethet, amelynek eredménye szerencsétlen üzleti vállalkozás vagy befektetés, szexuális indiszkréció vagy túlköltekezés lehet.
Noha a tünetek egy része igen eltérő, a mánia szorosan kapcsolódik a depresszióhoz. Vannak olyan tünetek is - az ingerlékenység, a düh, az álmatlanság, a nyugtalanság és a kitörésekre valóhajlam -, amelyek mindkettőre jellemzők.
Bipoláris betegség - szakaszok típusai:
A bipoláris zavar kúrája során négy hangulati fázist különböztetünk meg, melyek a következők:
- mániás szakasz - felfokozott hangulat és aktivitás;
- hipománia - a mánia gyengébb változata: ebben a szakaszban egyes betegek jól érzik magukat, és ennek következtében abbahagyják kezelésüket, majd később újra visszaesnek;
- major depresszió - a beteg szomorú és reménytelen;
- kevert szakasz - egyidejűleg tartalmaz mániás és depressziós tüneteket is.
A mániás szakasz tünetei:
- áradó jókedv, túlzott optimizmus és önbizalom;
- csökkenő alvásszükséglet kimerültségérzet nélkül;
- túlzott beképzeltség;
- túlzott ingerlékenység és agresszív viselkedés;
- fokozott fizikai és mentális aktivitás;
- gyors beszédtempó, gyors eszmefuttatások, lobbanékonyság;
- gyenge ítélőképesség, könnyen megzavarható;
- vakmerőség, költekezés, gyors üzleti döntések, felelőtlen tervek, szexuális tolakodás.
A depressziós szakasz tünetei:
- szomorúság és megmagyarázhatatlan sírás;
- jelentős étvágy- és alvásváltozások;
- ingerlékenység, harag, nyugtalanság, agitáció, szorongás;
- mélységes pesszimizmus, közömbösség;
- reménytelenség, értéktelenség érzése;
- levertség, tartós letargia;
- bűntudat;
- koncentráció- és döntésképtelenség;
- képtelen örömét lelni korábbi érdeklődési köreiben, társadalmi visszavonulás;
- megmagyarázhatatlan fájdalmak;
- a halál és az öngyilkossági kísérlet ismétlődő gondolata.
2. A bipoláris zavar kezelése
Sokáig nem volt megfelelő kezelése e betegségnek, s bár próbálkoztak ECT-val, annak hatásossága jóval alulmaradt annál, mint amit az unipoláris depressziónál látunk. Gyökeres változást hozott a lítium, melynek története az 1960-as évekig nyúlik vissza. Hátránya, hogy nagyon nehéz beállítani a megfelelő adagot. Túl nagy mennyiség akár mérgezést is okozhat. A kutatók még nincsenek tisztában a lítium működési mechanizmusával, mindenesetre úgy tűnik, hogy az antidepresszánsoktól eltérő módon működik. Az idegsejtek bipoláris zavarhoz vezető rendellenes működését az antidepresszánsok valószínűleg a neurotranszmitterek neuronokhoz kötődésének első lépésében befolyásolják, a lítium pedig az egyes neuronok másodlagos hírvivő folyamataiban. A lítium valószínűleg az úgynevezett foszfoinoziteknek nevezett vegyületekre hat, melyek a neurotranszmitterek fogadása után keletkeznek a sejtekben. Az is elképzelhető azonban, hogy a lítium a nátriumionok tevékenységének közvetlen megváltoztatásával fejti ki hatását. Több vizsgálat is alátámasztja azt, hogy a lítiumionok képesek a nátriumionok helyettesítésére (Baer, 1971), szaporodnak arra a bizonyítékok, hogy a lítium közvetlenül befolyásolja a nátriumionoknak a sejt tüzelése közben a sejthártyán való oda-vissza mozgását. A Randolph Nesse és George Willams által említett paradoxon tehát tökéletesen megállja a helyét: "Az ilyen betegségeket egyelőre könnyebb kezelni, mint megérteni".
3. A bipoláris karakter gyökerei
A mániás depressziós karakter gyökereit a gyermekkorban kell keresnünk. Néhány ok, amely a sérülékeny személyiség kialakulását elősegítheti:
- a szülők általi nyílt vagy rejtett elutasítás (a túlzott kényeztetés is erre utalhat);
- a gyermekkori családban uralkodó durva, brutális légkör;
- csonka vagy széthullott család;
- a szülők súlyosan patológiás személyisége, alkoholizmusa, kábítószer-fogyasztása;
- súlyos fokú nevelési hibák (például a túlzottan tekintélyelvű vagy a túlzottan engedékeny nevelési stílus).
A gyermekkori szocializáció egyéb, még sok szempontból ismeretlen hatásaival is számolnunk kell. A depressziós karakter fennállását valószínűsíti, ha az egyénnél már gyermekkorban neurotikus tünetek, különféle magatartászavarok fordulnak elő, illetve ha a szociális készségek területén (például kapcsolatteremtés, a saját érdekek kifejezése, stb.) feltűnő hiányosságok mutatkoznak.
Freud a betegséget az Anális szakaszhoz köti (1-3 év). A központi gondolat itt az elengedés és az akarat kifejezése. Mivel az örömforrás a székletürítés, lényeges kérdés, hogy a szobatisztaságra nevelés hogyan zajlik le. Ha a szoktatás jól sikerül, akkor felnőve produktív, sikeres felnőtt válik az egyénből, azonban ha kudarc éri a szoktatás során a szülő büntető, megszégyenítő magatartása miatt, akkor az aktív ellenálló viselkedés lesz a meghatározó.
Kétféle személyiségtípust különböztethetünk meg:
- anális kiürítő személyiség (jellemzői: rendetlen, kegyetlen, pusztító; vizeletét, székletét visszatartja);
- anális visszatartó személyiség (jellemzői: rend és tisztaságmánia, konokság, fösvénység, kényszeres viselkedés).
Ericsson szintén az 1-3 évre, az Anál musculáris szakaszra teszi a betegség kialakulását, az énminőség az akarat, a meghatározó vonulat pedig az autonómia.
Ferenczinél pedig a Mágikus hallucinatórikus szakaszhoz köthetjük a betegséget.
4. A depresszió a kultúrtörténetben
Sigmund Freud
Századunk elején írta le egyik mesejátékában Babits Mihály a vészjósló mondatot: "Ez a világ megöli a lelket." (A második ének) Eközben a századelő német irodalmának egyik legnagyobb hatású családregényében a következőket olvashatjuk: "A lelki depresszió egy bizonyos állapotában mindaz, ami bennünket rendes körülmények között bosszant, és belőlünk egészséges méltatlankodást vált ki, bágyasztó, tompa és hallgatag búbánattal üli meg lelkünket." (Thomas Mann: A Buddenbrook ház, VIII./5.)
Ugyanebben az időben kezdte hirdetni Freud és iskolája az emberi akarat kétirányú mozgását: az agressziót, amely kifelé, és a depressziót, mely befelé hat. Az utóbbi évszázadban vált elterjedtté a vélekedés, hogy a tömegtársadalmakban lényegében kétféle emberi magatartás létezik: az egyik, mely erőszakkal ugyan, de véghezviszi elképzeléseit, s a másik, amely falakba ütközve önmagába fordul és önnön személyiségét nyomorítja meg. Közvetetten e baj elleni küzdelmet hirdetett meg minden olyan szellemi irányzat, mely a tömegemberrel szemben a személyes ember megszületését tűzte céljául (individualizmus, vitalizmus, egzisztencializmus, perszonalizmus, stb.).
5. A depresszió, mint a személyiség sebezhetősége
A depressziók többségét korábban gyakran a "neurotikus" kategóriába sorolták, újabban a "karakterológiai" depresszió megjelölést is használják. Míg az előbbi, biológiai eredetű depresszióval sújtott egyént a hozzátartozók szemében a "teljesen megváltozott" kifejezés jellemezné, addig a bipoláris zavarosokra inkább a "mindig is ilyen volt" leírás illik. E személyeknél orvosilag definiált betegség nem feltétlenül alakul ki. Egész életüket leélhetik állandó panaszkodás, pesszimizmus, keserűség, mártíromság közepette. E boldogtalanok azonban könnyen beteggé válnak, és a testi betegségek megjelenése is gyakoribb, mivel lelki sérülékenységük a testi funkciókat is legyengíti.
6. A betegség biológiai háttere
Az unipoláris depresszióhoz hasonlóan több tényezővel magyarázhatjuk e betegség kialakulását. Amikor a kutatók először vetették fel a katekol-amin-elméletet, mely szerint az elégtelen norepinefrin ellátás vezet depresszióhoz, egyúttal azt is állították, hogy a norepinefrin túlzott termelődése mániát eredményez. Ezt a liquor vizsgálatai is alátámasztják, illetve amikor rezerpin nevű vérnyomás-szabályozó gyógyszer adagoltak az agy norepinefrin-ellátásának csökkentése céljából, ez néhány betegnél a mániás epizód csillapodását eredményezte. Mivel a szerotoninaktivitás a depresszióban sok tekintetben hasonló a norepinefrinéhez, az elméletalkotók azt várták, hogy a szerotonin túlzott jelenléte mániás működésmóddal jár együtt, ám erre nem találtak bizonyítékot, sőt az eredmények azt mutatták, hogy akárcsak depresszióban, a mániában is alacsony szerotoninszint a jellemző.
E látszólag ellentmondásos eredmények összebékítésére néhány kutató a hangulatzavarok "megengedő elméletével" hozakodott elő (pl. Prange és tsai, 1974), mely szerint az alacsony szerotoninszint mintegy előkészíti a terepet a hangulatzavar számára, mégpedig olyan módon, hogy az agy norepinefrin-aktivitására (vagy más egyéb neurotranszmitterre) "bízza annak eldöntését", hogy milyen jellegű legyen a kialakuló zavar. Az alacsony vagy normál norepinefrin-aktivitással járó alacsony szerotoninszint eszerint depresszióhoz vezet, a magas norepinefrintszinttel kísért magas szerotoninaktivitás pedig mániát eredményez.
A mánia és a bipoláris zavarok egy másik biológiai magyarázata szerint a betegségek oka abban rejlik, hogy a nátriumionok csak csökkent mértékben képesek átjutni az agyi neuronok membránjain. Az agyi üzenetek pontos továbbításához szükséges, hogy a nátriumionok mindkét irányban akadálytalanul közlekedhessenek a neuron membránján keresztül. Néhány kutató úgy véli, hogy ha a nem megfelelő ionáramlás következtében a neuronok túlságosan gyakran tüzelnek, akkor mánia jön létre, ha pedig túl ritkán, akkor depresszió. A nátriumion- vándorlás e zavarai a neuronmembránok hibás működésének gyors váltakozását is okozhatják, ami megmagyarázhatja a szélsőséges hangulatingadozásokat is.
Kutatók valóban azt találták, hogy rendellenes működés figyelhető meg azoknál a fehérjéknél, mely a neuron tüzelése során a nátriumionok kétirányú vándorlásáért felelősek. Legújabb kutatások szerint, pedig a bipoláris zavarok néha nátriumvándorlási zavarokat eredményező általános sejthártya-károsodással járnak együtt. Mindezek mellett számos teoretikus állítja, hogy bipoláris zavarok mélyén rejlő biológiai rendellenességek kialakulására való hajlam örökletes (pl. Winokur, 1995).
A családfakutatások bebizonyították, hogy a bipoláris zavarban szenvedő betegek közeli rokonai 4-25 %-os valószínűséggel mutatják az adott hangulatzavart, holott az átlagnépességben a betegség pervalenciája mindössze 1 %, sőt ha az egypetéjű ikerpár egyik tagja bipoláris zavarban szenved, akkor a másik is nagy valószínűséggel megbetegszik. A kutatók a genetikai láncolat elemzésének segítségével igyekeznek választ adni a bipoláris zavarok örökletességével kapcsolatos kérdésekre. Így kimutatták, hogy a bipoláris zavar a zöld-piros színtévesztéssel, és egy G6PD-hiánynak nevezett orvosi rendellenességgel, azaz az X-kromoszóma génjeivel függ össze. Egy másik módszerrel sikerült kimutatni, hogy a 11., 18., 4., 6., 13. és a 15. kromoszómák régiójában kell keresni a bipoláris zavarokra hajlamosító gént vagy géncsoportot.
7. A bipoláris zavar gyökerei Ludwig van Beethoven életében
Beethoven esetében a családfakutatás egyértelműen alátámasztja a fenti elméletet. Nagyapja, a szintén Ludwig nevet viselő tehetséges muzsikus, aki később udvari karmesterként is elismerést szerzett. Feleségét, (Beethoven nagyanyját) "örökletesen terhelt" idegbetegként említik, aki alkoholbetegként egy zárdában halt meg.
Házasságukból három gyermek született, a legkisebb gyermek Johann zenei tehetsége már gyermekkorában kibontakozik, 17 éves korára már udvari muzsikusi címet szerez. Mégsem tehetsége a legjellemzőbb tulajdonsága, hanem iszákossága, sokszor rapszodikus viselkedése, esetenként brutalitása. Felesége, (Beethoven anyja) Maria Magdalena Keverich, komorna, akit a leírások szeretetreméltó, komoly, de túlzottan csendes, mosolytalan asszonynak írnak le.(depresszióra hajlamos alkatát anyja kedélybajával hozták összefüggésbe).
Ebbe a családi miliőbe születik Beethoven második gyermekként 1770-ben. Az előbbi felsorolásból jól érzékelhető az öröklött neurotikus hajlam, illetve a szintén öröklődő zenei tehetség. Dr. Czeizel Endre a zenei tehetségnél nagyon fontosnak tartja a domináns öröklődést, hiszen kutatásai szerint a családi halmozódás szinte minden esetben megfigyelhető, sőt, feltételezhető, hogy a zeneszerzői géniuszságért mindkét szülő dominánsan öröklődő génjei a "felelősek". Ugyanígy örökletes a neurotikus karakter, melyre a környezet, elsősorban a szűkebb család komoly hatással lehet.
Beethoven esetében meg kell említenünk a korai kezdetet. A zenei tehetség a legkorábban megmutatkozó kivételes adottságok közé sorolható. Nem véletlen tehát, hogy a "csodagyerekek" általában muzsikusok voltak. Nem volt ez másképp Beethovennél sem. Zenei oktatását természetszerűleg apja kezdte meg. Már 5 éves korában a zongorához kényszeríttette őt, ránk maradt visszaemlékezésekből tudjuk, hogy szigorától (néha brutalitásától) sokat szenvedett.
6 éves korától nyilvános hangversenyeken mutatta meg tehetségét, majd zenei körutakat tett apja szervezésében, aki hasznot akart húzni fia tehetségéből. A Beethoven család akkoriban súlyos anyagi nehézségekkel küzdött, köszönhetően az apa iszákosságának és megbízhatatlanságának. Apja gyakorlatilag elvette a gyermekkorát, ezzel abúzúst követtett el, ami később megdöbbentő módon köszön majd vissza a zeneszerző életében. A fiú korán zárkózottá és hallgataggá vált, és édesanyja is mind jobban elmerült depressziójában.
11 évesen befejezte az elemi iskolát, és iskolai tanulmányai itt végleg lezárulnak. Ekkoriban már zeneszerzéssel is foglalkozik, és mindössze 14 éves, mikor kinevezik az udvari zenekar orgonistájának. Neefe volt az első, aki az ifjú zseni útját egyengette és szerencséjére Waldstein gróf is felismerte kivételes tehetségét, így 17 évesen ösztöndíjasként Bécsbe utazott, hogy Mozarttól tanuljon. Azonban anyja előrehaladott tüdőbaja, majd gyorsan romló állapota hazatérésre ösztönzi. Beethoven nagyon erősen kötődött édesanyjához, haldoklása, majd halála mélyen összetörte. Mint említettem, a bipoláris zavar leggyakrabban serdülőkorban alakul ki, Beethovennél pedig a hajlamosító tényezők többsége jelen volt: a túl szigorú nevelés, a szülő alkoholizmusa, a neurotikus személyiségjegyek. A tárgyvesztést (anya halála) valószínűleg nem tudta feldolgozni. Ebben véleményem szerint szerepe volt annak is, hogy tárgykapcsolata éretlen volt. Az anya gyakori hangulatingadozásai, távolságtartó vagy biztonságot nem adó viselkedése miatt a gyermekben a tárgyállandóság nem, vagy csak részlegesen alakult ki. Így a stabil érzelmi viszonyulások sem tudtak kialakulni, mely nagyban megnehezítette a szocializáció folyamatát. Beethoven egész életében szinte kereste a meg nem értést, a kívülállást, a magányos géniusz státust.
Az anya-gyerek kapcsolatról kevés adat maradt ránk, így csak következtetni tudok arra, hogy reakcióképző anyáról lehetett szó, aki az ún. Double bind kommunikáció eszközeivel nevelte gyermekét. A miértre megint csak következtethetünk, az ilyen családi háttérrel rendelkező embereknél nagyon sokszor fellelhető a családi titok, mely rányomja a bélyegét szinte az egész életükre.
Beethoven a halála előtt 4 hónappal azt írta, hogy őt egyesek a néhai porosz király törvénytelen fiának tartják. Ő azonban meg van győződve arról, hogy ez csupán szóbeszéd. Nem tartom kizártnak, hogy a szóbeszéd igaz lehetett, de bizonyítékok hiányában ez csupán feltevés marad.
Visszatérve Beethoven szüleihez fűződő kapcsolatára, mivel apját megvetette és hozzá egyáltalán nem kötődött, nagyon valószínű, hogy vele azonosulni sem tudott. Anyjával azonban az identifikáció nagyon is tetten érhető, hiszen annak halála után (tüdőbaj végzett vele mindössze negyven évesen) a következőket írja: "Visszatértem óta csak kevés kellemes órában volt részem, egész idő alatt fulladási rohamaim voltak, s félek, nehogy tüdőbaj legyen ebből, hozzájön még a melankólia, ami számomra majdnem akkora baj, mint maga a betegség."
Csak ritka alkalmakkor jelenik meg ennyire nyilvánvalóan az identifikáció, de nagyon valószínű, hogy ez húzódik meg titokzatos és elég kaotikus szerelmi élete hátterében is.
Az is valószínűsíthető, hogy Beethoven a testvérei születése miatt megcsalva érezte magát, erről Freud azt írja a neurotikusok családi történeteit elemezve, hogy "A gyűlölet a vetélytársat világra hozó hűtlen anya iránt igen erős lehet, illetve az ilyen gyermekek hajlamosak testvéreiket konkurensként kezelni és minden privilégiumuktól megfosztani őket."
Látható tehát, hogy a zeneszerző élete itt gyökeres fordulatot vesz és bár karrierje felívelőben van, már mutatkoznak depressziója vissza-vissza térő tünetei.
Levelezéseiből és kortársai visszaemlékezéseiből úgy tűnik, hogy mániás szakaszai igen rövidek, depressziós szakaszai viszont meglehetősen hosszúak voltak. Akkoriban még a mániás depressziót sem diagnosztizálni, sem kezelni nem tudták, így csak feltételezhető, hogy Bipoláris II zavarban szenvedett (DSM IV besorolás szerint visszatérő major depresszió hipomániás epizóddal).
Legtöbbször letört, visszahúzódó, állandóan retteg attól, hogy beteg lesz, máskor szinte vásott kölyökként viselkedik, kiadójához, illetve barátjához írt számtalan levelében találunk feldobott, ismétlődő szóviccekkel teletűzdelt mondatokat, gyengécske szójátékokat.
Műveiben is felismerhető és jól követhető hangulati ingadozásai, feldobottsága az op. 10-es F dúr zongoraszonátában, a második szimfónia zárótételében, vagy a nyolcadik szimfónia fináléjában.
Mindössze 27 éves, mikor hallásproblémái jelentkeznek, és az évek múlásával egyre súlyosbodnak. 1802-ben, 32 évesen megírja elkeseredett végrendeletét, amely szintén ékesen mutatja elhúzódó depresszióját.
Betegség tünetei azonban korántsem merülnek ki a halláscsökkenéssel. Bélrendszerével, emésztésével állandóan gondok vannak, feltételezhetően vastagbélgyulladás vagy Chron-betegség állhatott a háttérben, vannak utalások asztmára, köszvényre, erős fejfájásra is.
Beethoven, 1803-ban
Süketségét nagy valószínűséggel az ún. Paget-kór okozta, ez a betegség a csontrendszert támadja meg, leggyakrabban a koponya, a medence, a comb és csigolya csontokat. A csont bizonyos része rendellenesen növekszik, megnagyobbodik és felpuhul. Beethovennél a koponya csont megnagyobbodására, a homlok és a szemöldök kidudorodására találtak bizonyítékot a boncolásakor. A megnagyobbodott koponyacsontok halláscsökkenést és szédülést okozhatnak a belső fül károsodása, vagy az agyvelőt a füllel összekötő ideg károsodása miatt. Fejfájás is jelentkezhet az idegszálak nyomása következtében. Beethoven halláscsökkenése kezdetben vezetéses hallászavar volt, melynél a 60 dB feletti hangok még észlelhetők, a zeneszerző a zongorához illesztett hallócsővel még kielégítően hallott, majd az idő előre haladtával a teljes süketség jelentkezett nála. Ugyanígy a Paget-kórra jellemző tünet az arcizomzat görcs, ami élete utolsó éveiben figyelhető meg nála.
Jól látható, hogy betegségei szép számmal akadtak, köztük fokozatosan romló hallása egyre inkább rányomta bélyegét a kedélyállapotára.
A következő, igen fontos és sokatmondó esemény Beethoven életében, öccsének, Karlnak a halála. Karl özvegyét (Johannát) az első pillanattól utálta, ugyanígy másik öccse, Johann feleségét sem tartotta sokra. Karl halálakor negyvenöt éves, agglegény, mogorva, mizantróp ember, hetvenöt százalékos süketséggel, de igazi alkotó géniusz, akinél műve foglalja el az apa, az anya, a hitves és a gyermek helyét. Mégis gyökeresen megváltoztatja az életét, mégpedig azért, hogy elvegye az anyától az akkor 9 esztendős unokaöcsöt, testvére gyermekét.
Megszállottként támad már az első pillanattól, ahelyett, hogy megpróbálna kiegyezni, férje megmérgezésével vádolja az asszonyt, amit egyetlen bíróság sem vesz komolyan. Ezután perek sorozata következik, átkozódások, támadások, zokogások között zajló melodráma, melynek végén megszerzi a fiú kizárólagos gyámságát. És ezzel kezdetét veszi egy sok éven átívelő furcsa nagybácsi és unokaöcs viszony, összeveszések, kibékülések, állandó feszültségek, miközben mindvégig ott kísért a kapcsolatban a harmadik: az anya.
Beethoven öntudatlanul egy olyan szerepet sajátított ki, mely nem volt az övé, nyilván, mert nem rendelkezett a helyzetnek megfelelő apa képpel, mellyel azonosulhatott volna.
Saját anyjának nem tudta megbocsátani a gyermekkorát, sem azt, hogy oly sok gyermeket szült egy arra méltatlan embernek, sem annak korai halálát, így meg akarta mutatni a világnak, hogy milyen egy igazi anya!
Itt utalnék vissza arra, hogy ugyanúgy abúzúst követett el Karl-al szemben, elszakítva őt édesanyjától, mint ahogy vele szemben is abúzúst követett el apja, mikor gyakorlatilag feláldozta a gyermekkorát, a siker és az anyagi nyereség fejében.
Ám az ifjú Karl titokban kapcsolatot tart fenn édesanyjával, találkozik vele, ami tovább mérgesíti a két férfi viszonyát. Beethoven minden energiáját az köti le, hogy a "romlott" Johannát eltávolítsa fiától, nehogy az "megrontsa" az ártatlan ifjút.
Ezen anyai identifikáció teljesen kimeríti, alkotó energiái megcsappannak, az 1816-17-es esztendőkben befejezi a "Távoli kedveshez" című dalciklust, majd elkészül az op. 101-es szonáta. Ez minden említésre méltó, egészen 1818 májusáig. Karl a nagyon is reális és kézzelfogható gyermek elfoglalja annak a képzeletbeli gyermeknek a helyét, amely számára a zenei alkotás volt.
Alkotóképességének ezen elapadása szoros párhuzamot mutat az anyai identifikációval, mintha az "anyaszerep" elhomályosította volna zeneszerzői tevékenységét, felemésztve egészségét is. Most már állandóan beteg, sok időt tölt ágyban, kedélyállapota is egyre romlik. Még elő-elő bukkan egy-két jobb nap, esetleg hét, amikor barátaival kirúg a hámból, de egyre ritkábban és erőtlenebbül. Depressziója állandósul, súlyosbodik alkoholizmusa is. 1818-ban azt írja: "Istenem, annyira elegem van az emberek társaságából, hogy szinte senkit sem akarok látni."
J. K. Stieler portréja, 1820.
Végül 1826 nyarán, Karl, aki nem tudja tovább elviselni nevelőapja állandó szemrehányásait, golyót röpít a fejébe. Nem hal meg, de azt kéri, hogy vigyék az édesanyjához, ahol aztán teljesen felépül. Ezt a csalódást Beethoven már nem tudja kiheverni.
Itt lassan véget ér az anya-gyermek viszony e reménytelen karikatúrája, mely mindkettőjük életét tönkretette. Még tesznek egy rövid, de botrányokkal kísért utazást együtt, de Beethoven innen már tüdőgyulladással, legyengülve tér haza és négy hónap múlva meg is hal.
Az előbbi eszmefuttatásból is jól látható, hogy nem csupán a bipoláris zavar rajzolódik ki igen élesen az életrajzából, hanem egy indentifikációs játszma is. Ezenkívül meg kell említeni, hogy a ránk maradt igen terjedelmes levelezéséből és beszélgető füzeteiből (melyeket a megsüketülése után használt) egy nárcisztikus karakterre következtethetünk. Egyrészt nagyon szilárd énhatárokat figyelhetünk meg nála, előszeretettel idealizálja önmagát, tetteit, főleg erkölcsi, morális tartását magasztalja az egekig, míg másokat erősen kritizál, lenéz. Saját képességei, emberi kvalitása tekintetében az omnipotencia kifejezést használhatjuk. Ez talán még indokolt is, ha zenei tehetségére gondolunk.
8. Mit árul el a horoszkóp?
Beethoven születésének időpontja meglehetősen homályos. Apja sokáig két évvel fiatalabbnak állította be őt, hogy így erősítse a "kisgyermek géniusz" képet gyermekéről, és maga Beethoven is sokáig úgy tudta, hogy 1772-ben született. Valójában 1770. decemberében született, 17-én keresztelték meg, a legvalószínűbb születési időpont 1770. december 12., 13 óra 50 perc, Bonn.
Ludwig van Beethoven szü- letési horoszkópja
Kép megnyitása
A zeneszerző Ascendense a Bika jegyében áll, ez megmutatkozott küllemében, széles vállú, rövid nyakú, zömök testfelépítésű, himlőhelyes plebejusarcú, jellegzetes hullámos hajjal. Természetében is megjelent a Bikára jellemző makacsság, a pénzügyekben tapasztalható racionális és gyakorlatias szemlélete, illetve az élet élvezete, mint az evés, ivás, szexualitás.
Levelezéséből kiderül, hogy szinte egész életében indokolatlanul félt az anyagi nélkülözéstől, képletében a 2. ház, az anyagi helyzetét, illetve az anyagiakhoz való erős kötődését mutatja. Az itt álló Mars, illetve a házcsúcson álló Aldebaran állócsillag jól mutatja az egész életét végigkísérő küzdelmeket azért, hogy stabilizálja helyzetét, mindenért meg kell dolgoznia, sokszor harcolnia kell a kiadókkal, és a veszteségeket, illetve a nehézségeket nem tudja elkerülni (2. ház ura Merkúr a 8.házban). Elég, ha arra gondolunk, hogy már 17 évesen ő tartja el a családot, hiszen anyja beteg, apja megbízhatatlan alkoholista, testvérei pedig kiskorúak. Később sem javul a helyzet, ez a teher végigkíséri életét.
A zeneszerző Napja és Merkúrja együttáll az aktív és szenvedélyes Nyilas jegyében, a 8. házban, mely a lelki mélység, a mélyreható átalakulás és változás területe. Emellett mutatja az egyén hozzáállását az elmúláshoz, az elengedés és újrakezdés problematikáját. Ez a terület a személyiség egy elzárt, nehezen megközelíthető régiója, ahová a tudattalan késztetéseket, vágyakat, és az elfojtott érzéseket száműzi a művész. Beethoven tüzes, lánglelkű, lelkes egyénisége csak ritkán és kevés ember felé tud megnyilvánulni, legszebben a "Halhatatlan Kedveshez" írt forró hangvételű szerelmes leveleiben tetten érhető. Ez nem véletlen, hiszen a Nap az 5 ház uraként áll a 8 házban, amely 5 ház az életöröm, a kreativitás, a szenvedély, szexualitás és az alkotó energiák területe. Már magában ez a konstelláció előrevetíti a zeneszerző reménytelen szerelmi lángolásait, melyek rendre kudarccal végződnek, illetve azt a tényt, hogy valószínűleg nem születik majd gyermeke.
Érdekes megvizsgálni a gyermek és a szerelmi élet kérdését közelebbről. Az 5. házban álló Szaturnusz, az egyén karmikus életfeladatait, elodázhatatlan, ki nem kerülhető nehézségeit és tehertételeit mutatja. Tény, hogy Beethoven az alkotás terén nagyon kimagasló teljesítményt nyújtott, ám szerelmi téren nagyon komoly gátlásokat, félelmeket jelez a képlete.
Nem maradt fenn elegendő megbízható forrás az intim életéről, ezért teljes mértékben a horoszkópra támaszkodom. Úgy vélem, hogy a szerelme, társa, és gyermeke helyére a műveit emelte. Erről így ír 1923-ban: "Ha életerőimet így fordítottam volna a reális életre, ugyan mi maradt volna a nemesebb és jobb számára?"
Ez az önféltés és az életerőkkel való takarékos bánás sokatmondóan magyarázza élete végéig tartó agglegény magányát, de véleményem szerint a kép ennél árnyaltabb.
Mint említettem, Beethoven Ascendense a Bika jegyében áll, szoros együttállásban az Uránusszal. Ez jelzi egyrészt géniuszi tehetséget, másrészt azt a mindennél erősebb vágyat, hogy függetlenségét, autoritását fenntartsa egy egész életen keresztül. Egyszerűbben fogalmazva, nem tud kellőképpen alkalmazkodni, kemény, hajlíthatatlan (hiszen Ascendensének ura Vénusz a Bak jegyében jár).
Pedig nagy szüksége lett volna a párkapcsolatra, illetve mindarra, amit megtanulhatott volna általa. Leszálló Holdcsomópontja ugyanis elárulja, hogy már a megelőző inkarnációiban is egy magának való, makacs és – mondjuk ki – egoista ember volt, aki nagy valószínűséggel nem házasodott meg, vagy ha megházasodott, a toleranciát és az alkalmazkodást nem gyakorolta kellőképpen. Ezért ebben az életében azt a feladatot kapta, hogy nősüljön meg, tegyen meg mindent a társáért, ne mindig a saját érdekeit nézze, tudjon a Mi nézőpontjából döntéseket hozni és végül, hogy az erős ragaszkodás, birtoklás helyére egy elengedőbb, megengedőbb kapcsolatot hívjon létbe. Lássuk be, ebből nem sokat valósított meg, ezért ezzel a feladattal további inkarnációi során még szembesülni fog.
Horoszkópjában nem találunk olyan bolygót, mely vizes jelben állna. Mivel a vizes jegyek az érzelmi megközelítést, a saját érzelmeivel, érzéseivel való bánást is tükrözik, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ezzel a területtel is komoly gondjai voltak. Nem tudott bánni az érzéseivel, nem tudta jól megélni, de még kimutatni sem őket, ez később az íráselemzésnél nagyon szépen megjelenik majd. Épp ezért Beethoven szívesebben maradt a "földies" dolgoknál, ott legalább nem tévedt el (a földies jegyek erős túlsúlya miatt), inkább foglakozott a levesek minőségével, vagy a pénzügyeivel, hiszen már az előző életében is egy földies beállítottságú ember volt, erről volt tapasztalata, ezt már "ismerte." Nem úgy az érzelmek kiszámíthatatlan, mély kútját, melyre annyira vágyott és amit annyira hárított is.
De minél erősebben éli "vélt" függetlenségét, annál inkább sodródik magányába és depressziójába. Az Uránusz, ami ideges vibrálását, ingerlékenységét előidézhette, az idegrendszer problematikájára is felhívja a figyelmet, épp úgy, mint a Szaturnusszal létrejövő kvadrát fényszöge, mely közeledő aspektusa miatt élete előre haladtával mind erősebben nyomja, préseli a géniuszt. Ez a mérhetetlen feszültség az, ami véleményem szerint bipoláris zavarát okozza. Hol túlzottan "felpörög", hiszen az Uránusz ezt hivatott kiváltani nála, hol a Szaturnusz borongós, gátlásos, reményvesztett energiája jelenik meg, ilyenkor magába zárkózva alkot, úgy tűnik, lelkivilága összes rezdülésének egyetlen kifejező eszköze a muzsika, bánatát, keserű panaszait ebben éli meg. Itt vezetődik le azon feszültségek jelentős része, melyet lelkében hordoz, feldolgozatlan gyermekkori traumái, kapcsolatteremtési problémái, súlyos betegségei.
Úgy vélem, az alkotásnak köszönheti azt, hogy végül nem vetett véget az életének. Horoszkópjában erre utaló jel az 1. ház társura a Merkúr a 8. házban. Megvolt az esélye, hogy megteszi, és élete utolsó harmadában néhány közeli barátjának említést is tett róla, hogy elgondolkodott az öngyilkosságon. Végül mégsem választja ezt az utat, végigviszi, mondhatom azt is, hogy végig szenvedi az életét, ami nagyon komoly belső erőre utal, hiszen a bipoláris zavarosoknál igen gyakori az öngyilkossági kísérlet és a befejezett öngyilkosság is. Különösen igaz ez a nem kezelt betegeknél, amilyen Beethoven is volt, az ő korában a betegséget még diagnosztizálni sem tudták, nemhogy gyógyszeresen kezelni!
Betegségei tekintetében szeretnék még kitérni a 6. ház, mint a táplálkozás, az egészség, illetve a mindennapi teendők területére. Az itt álló Neptun, amely gyakran jelöli a szenvedélybetegségeket, ékesen bizonyítja a zeneszerző hajlamát arra, hogy a pohár fenekére nézzen. Ugyanezen bolygó a melankóliát illetve a neurotikus alaptermészetet is fémjelzi.
Felelős a Neptun még a nyirokkeringésért is, itt utalnék arra, hogy Beethoven halálakor a vízkórság tüneteit diagnosztizálták nála, és a bolygó erősen támadott helyzete mindenképp előre vetíti a gyenge egészséget. Ugyanígy a Hold megjelenése ebben a házban, kedvezőtlen kapcsolatban a Vénusszal, mely a születési uralkodó a képletben – azt mutatja, hogy gyomorproblémái, emésztési problémái mindenképp lehettek. Rossz emésztéséért előszeretettel okolta alkalmazottait, akiket leveleiben gúnyosan "hottentottáknak" nevez. Mivel a leveseknek Beethoven étkezésében főszerep jutott, ezeknél igen kényes ízlésű volt és ítéletében nem tűrt ellentmondást. Nagyon hirtelen haragú és türelmetlen ember lévén, egy elrontott levesből házvezetőnője romlott lelkületére vont le szigorú következtetéseket.
Ezt egyrészt Nyilas Napja és Merkúrja mutatja (a Merkúr a 6. ház ura), minden helyzetben jogot formált arra, hogy erkölcsileg ítélkezzék mások felett.
Az alkalmazottai pedig kiváló céltáblái voltak rosszkedvének, bár ő úgy élte meg, hogy rá csak bajt hoznak, cserbenhagyják, becsapják, megbízhatatlanok és még egy levest sem képesek rendesen megfőzni! Ezt ékesen mutatja a Neptun, mely a 12. ház uraként áll a 6. házban. Ilyen bolygóállással nem csoda, hogy sűrűn cserélődtek alkalmazottai és élete utolsó éveiben mindennapossá váltak a hangos veszekedések, viták.
A Paget-kór, ami valószínűleg a süketségét okozta, a csontrendszer megbetegedése, mely a Bak jegyhez és a Szaturnusz bolygóhoz köthető. Beethoven képletében itt egy elég bonyolult hármas recepciós bolygóállást találunk, mely a Nap, a Jupiter és a Szaturnusz között jön létre, és mely fényszög-kapcsolatai által létbe hívja ezt a súlyos betegséget, jelezve a csontosodást, analógiában a megmerevedést, beszűkülést, elszigetelődést a világtól.
Érdekes párhuzam, hogy süketségének kezdete egybeesik az ún. első Szaturnusz visszatéréssel, mely konstelláció a bolygó visszatérését jelzi a születéskori jegybe és fokszámra. Ez sokszor egy életciklus lezárását is jelenti, illetve egy új kezdetét. Azt gondolom, hogy a betegség ékes bizonyítéka annak, hogy Beethovennek nem sikerült a párkapcsolattal, illetve az gyermekvállalással kapcsolatos életfeladatait teljesítenie.
Más vonatkozásban viszont elmondható, hogy amíg élete első felében művészete Haydn és Mozart nyomdokain haladt, addig hallásproblémái megjelenése után egészen egyéni irányt váltott, csak rá jellemző zenei stílust alkotott.
És végül az utolsó szakaszban a teljes süketség stádiumában születnek azok a művek, melyeket életműve betetőződésének mondanak a zenekritikusok, a Missa Solemnis, vagy a IX. szimfónia.
Az elszigetelődés, amit korábban már említettem, viszonylag korán elkezdőik életében, és nem meglepő módon azzal a társadalmi osztállyal szemben nyilvánul meg, ahonnan a legtöbb támogatást kapta. Az arisztokrácia, elsősorban a porosz választófejedelem, szokatlanul bőkezűen támogatta a zeneszerzőt. Évekig élt Lichnowsky herceg palotájában, lakott Erdődy grófnál, támogatta őt Rudolf főherceg, Esterházy Miklós gróf és Ruzomovszkij gróf is. Ez képletében a 11 ház uralkodó bolygóinak Az Uránusznak és a Szaturnusznak helyzetéből látszik, egyrészt megtalálták őt támogatói, másrészt alkotásra inspirálták. Mégis gondot jelentett számára, hogy feléjük alázatot mutasson, erről egyik levelében így fogalmaz: "Ember előtt alázkodó ember e látvány gyötör engem."
Leveleiben törekszik a tisztelettudó hangnemre, de barátai előtt megvetően nyilatkozik róluk, sőt olyan eset is előfordul, hogy személyes találkozásokkor nem adja meg a tiszteletet, fejét sem hajtja meg a főurak előtt. Ez véleményem szerint az Oroszlán jegyében álló Szaturnusz hatása, a fensőbbséggel nem tud mit kezdeni, mivel ezzel neki is dolga van, vágyik rá, hogy felnézzenek rá és fél attól, hogy ez nem történik meg. Általában elmondható, hogy a hatalommal összefüggő dolgokkal problémája van, ez adódhat abból, hogy gyakorlatilag ő a legidősebb gyermek (egy nála idősebb testvére volt, aki hamar elhalálozott), illetve utalhat az apa elnyomó, hatalmaskodó személyiségére.
A szülők karakterére a 4 és 10. házakból következtethetünk. Véleményem szerint a 4. házban jelen esetben az anya energiái jelennek meg, a Rák jegy és ennek ura a Hold a Mérleg jegyében, gondoskodó, érzékeny és sérülékeny lélek, míg az apa a 10. ház, és főleg a házcsúcson álló Plútó által jelezve, aki uralkodik a fia felett, hatalmat gyakorol, esetenként kényszerít, és akinek alkoholizmusa a Plútó és a Neptun fényszög-kapcsolatából egyértelműen látható.
9. A zeneszerző kézírása
Beethoven esetében meglehetősen sok levél maradt ránk, nem beszélve az élete utolsó periódusában használt beszélgető füzetek tartalmáról. Így képet alkothattam a lángoló, szerelmes művész érzelmekkel túlfűtött írásáról éppúgy, mit az elkeseredett, romló hallású, depresszióval küzdő ember keserű megnyilatkozásáról. Mielőtt rátérnék írásának elemzésére, egy-két általam fontosnak tartott tényre szeretnék rávilágítani:
Händel Messiásának kottá- ja Beethoven kézírásával
Beethoven iskoláit 11 évesen befejezte és attól fogva teljesen a zeneszerzésnek szentelte magát. Éppen ezért tekinthetjük őt iskolázatlan önművelőnek, aki a helyesírás szabályait sosem tanulta meg módszeresen, inkább valami merőben egyéni pótmegoldást alkalmazott. Úgy tűnik, mintha prózai mondatait éppúgy meghangszerelte volna, mint muzsikáit. A német nyelvtan szabályaira ügyet sem vetve nem mindig a főneveket írta nagybetűvel, hanem mindenkor azt, amit pillanatnyilag kiemelendőnek tartott. Így a nagy kezdőbetű úgyszólván függetlenedett szabványos nyelvtani szerepétől és nyomatékjelzővé vált. Ugyanúgy, ahogy kottaírásában az egyes hangjegyeket nyomatékkal kiugrasztó sforzato jel. A kis kezdőbetűket is elég meghökkentően alkalmazta, különösen bizonyos személyneveknél, melyeknél gyanítható némi burkolt szándék, gúny és kritika, mintha a kis kezdőbetű itt a pianissimo jel szerepét venné át és a személynevet jó néhány fokkal lehalkítva egyúttal a név birtokosát is szerényebb polcra süllyesztené.
Hasonlóan rejtett fintor tételezhető fel abban is, hogy Bécs nevét (Wien) feltűnően sokszor írja le V-vel, ami által a név fonetikája is tájszólásosra torzul. Három és fél évtizedes bécsi tartózkodását tekintve, egyértelművé válik, hogy ez nem tájékozatlanság, sokkal inkább egy megbúvó kötekedés, csipkelődés, ami abból fakad, hogy Beethoven sosem kedvelte meg igazán Bécset, sem a saját sűrűvérű komolyságához képest könnyed életkedvű bécsi népet, idegenül és félrevonultan élt közöttük, korántsem csak a süketsége okán.
Levelei stílusát tekintve elmondható, hogy hivatalos levelekben számára a leírt szó csupán a szükséges közölnivalók nélkülözhetetlen tolmácsa, szinte szemérmesen tartózkodik attól, hogy a tárgyilagosság határait túllépje. Kiadóinak gondosan jelzi egy-egy szerzeménye befejezését, az eljuttatás módját, a kialkudott árat.
Magánlevelezésében, főleg szerelmesleveleiben azonban oldottabb, bár lírizálni nem tud, ezt maga vallja a legőszintébben. Hebegő, kapkodó, az indulat hevében a saját körmondataiba belegabalyodó, gondolatait a lélegzetvétel tagoló vesszői és pontjai híján alaktalanul halmozó, szánandóan esetlen tolmács.
Először a "Halhatatlan kedvesnek" címzett levél egy részletére térnék ki, melyet egy meg nem nevezett hölgynek írt, és mely a legszenvedélyesebb szerelmi vallomása.
A "Halhatatlan kedveshez" című levele
Kép megnyitása
A levélben minden átmenet nélkül, szinte villódznak a szerelem mámoros kitörései és a külső körülmények józan ecsetelése, pl. "Angyalom, Mindenem, fennmaradhat-e szerelmünk másként, mint áldozatok árán?" Majd rögtön utána: "Lakásom ügye csak holnap dől el – minő gyalázatos időveszteség!"
Minden lángoló szenvedélye ellenére is olyan bonyolult és helyenként tétován disszonáns szerelmeslevél ez, mely máris a szakítás csíráit hordozza magában, fel-fel sejtetve a művész önmaga köré emelt falait.
Az írás első oldala még viszonylag rendezett, a sorok sok helyütt összeérnek, az alsó zóna néhol bele is nyúlik az alatta lévő betűbe, ez a zeneszerző kíváncsiságára utal, illetve arra, hogy nem mindig tudott különbséget tenni a lényeges és lényegtelen dolgok között. Mutatja továbbá az ösztönök erősségét, elsősorban a szexualitásét. A felső zóna erőssége egyrészt a szellemi, zeneszerzői tehetséget, a zsenialitást, az intellektuális beállítottságot mutatja, másrészt azokat a magasságokat, ahová a zene által eljuthatott. A felső zóna helyenként vad kiugrásai erős hangulatingadozásokra utalnak, ami bipoláris zavarában meg is nyilvánult.
A középső zóna sok helyütt keskenynek és összefüggőnek bizonyul, a betűk nem mindig különülnek el egymástól, ebből arra következtetek, hogy a mindennapi teendőivel nem szívesen bajlódott. Ezen zóna nagyon rövid időn belül is változó méretei felhívják a figyelmet arra, hogy a zeneszerző hol nagyon magabiztos, hol viszont teljesen elveszíti önbecsülését.
A levél utolsó oldalán a túláradó érzelmek miatt szinte szétesik az írás – a bal margó érdekesen ível befelé, majd elindul újra kifelé, mintha az írója folyton visszarángatná magát a tényekhez, a jobb margó szinte karéjszerűen befelé ívelődik, a sortávolságok teljesen kuszák. Egy olyan ember benyomását keltik, aki az érzelmek hatására instabillá és sebezhetővé válik, és aki saját érzelmei mélységével sem tud mit kezdeni. A sortávolságai nagyon szabálytalanok, ez utalhat kreativitására, de egyúttal jelezheti a belső harmónia hiányát is.
Betűi szögesek, ami keménységre és akaratosságra utal, a sorok kissé felfelé futnak, ez a lendületesség jele.
A heiligenstadti végrendelet
Kép megnyitása
Nagy sebességgel, formátlan betűkkel írt és nagyon kevés figyelmet fordított a részletekre. Ez az ideges, kapkodó írás lelki gyötrelmekre enged következtetni.
A második levél "A heiligenstadti végrendelet" néven számon tartott búcsúlevele, melyet 1802-ben, 32 évesen írt, teljes megsüketüléséhez képest meglehetősen korán, de teljes elkeseredettségben és magányban.
Érdekes módon az írás mégis összeszedettebb, talán előre megfogalmazott vagy átgondolt műnek tűnik. Nem hiszem, hogy ez a levél egy komoly és végérvényes búcsú lett volna a világtól, illetve az élettől, sokkal inkább romló hallása és egészsége miatti keserűségét írta ki magából egy depressziós pillanatában. A sor és szóközök együttesen a tudatos és tudattalan kapcsolatát is megvilágítják. Beethovennél megfigyelhető az ún. üreges és kéményes írás. Az üregesség rendszertelenül előforduló nagyobb hézagok megjelenését jelenti, a kéményes írásnál függőlegesen összefüggő, három-négy soron áthaladó szóközök alkotta fehér oszlopokat, "kéményeket" láthatunk. Mindkét jelenség aggodalomra, szorongásra, kontaktusbéli nehézségekre utal, mely a zeneszerző önmagával és a környezetével való viaskodását eredményezi.
A bal margó ennél a levélnél is befelé indul, a sortávolságok egyenletesek, az alsó zóna betűi erőteljesen belelógnak az alatta lévő sorba, ebből arra következtetek, hogy magánya ellenére nagyon igényelte az emberek társaságát, kíváncsi volt rájuk.
Érdekes továbbá a gondolatjelek viszonylagos hosszúsága és az aránytalanul nagy szóközök használata, főleg a gondolatjelek előtt és után. Ez mutathatja az elkülönülési hajlamot, az életidegenséget, egy olyan ember elzárkózását, aki nem tud, vagy nem akar személyes kapcsolatokat teremteni és kötöttségek nélkül, de elkülönülten áll az életben.
Utószó
Egy ember jellemét, személyiségét minél több oldalról megvilágítani cseppet sem egyszerű feladat. Hangsúlyozottan igaz ez egy olyan géniuszra, aki a saját területén, a zenében ilyen kimagaslósan nagyot tudott alkotni, magánéletében, illetve emberi kapcsolataiban viszont ennyire nehézkes, magának való és megkeseredett ember volt.
Úgy gondolom, Beethoven, az ember nagy árat fizetett azért, hogy Beethoven a művész kibontakozhasson. Ha nincs ennyi fájdalmas visszautasítás és kikosarazás, ha nem hívja ki reménytelenül a Sorsot maga ellen, akkor talán leggyönyörűbb művei sem születhettek volna meg, hiszen a házasélet epedve kerülgetett örömeiért az általa oly gyakran és gyengéden emlegetett Múzsa ihletése kárpótolta őt.
Mániás depressziója és számtalan baja, betegsége ellenére, dacára a körülötte fokozatosan elnémuló világ síri csendjére, ez az ember nem adta fel a harcot, megrendítő elszántsággal és szívós kitartással felépítette életművét.
Beethoven időben közel áll ugyan a "bécsi klasszikus triász" másik két tagjához – sőt, noha szorosabb kapcsolatot egyikükkel sem tartott, Mozartot is, Haydnt is személyesen ismerte –, alkotása mégis a zene történetének új korszakát jelenti. Ez részben a megváltozott történelmi helyzet, részben a maga új helyzetének következménye, amelyet kora társadalmában, mint "szabad művész" kivívott. De mindez mégiscsak külső kerete annak az egyéniségnek, amely művészként és emberként egyformán nagy volt. Ez a nagyság nemcsak a világban való érvényesüléshez segítette Beethovent, de erejének forrása volt egyéni szenvedéseinek elviseléséhez is. Minden megpróbáltatáson felülemelkedő optimizmusa nemcsak arra tette képessé, hogy győzelmesen vívja meg élethalálharcát a sorssal, hanem arra is, hogy higgyen az emberekben, bízzék az emberiség jövőjében.
Bibliográfia
Alain de Mijolla: A bennünk lévő mások (UR Könyvkiadó, Budapest, 2001.)
Atkinson R. L.: Pszichológia 2.kiadás (Osiris Kiadó, Budapest, 1999.)
Barabás Tibor: Beethoven (Magvető Kiadó, Budapest, 1955.)
dr. Czeizel Endre: A zenei tehetség gyökerei (Arktisz Kiadó, Budapest, 1992.)
Jemnitz Sándor: Beethoven élete leveleiben (Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1960.)
Michael Cole, Sheila Cole: Fejlődéslélektan (Osiris Kiadó, Budapest, 2006.)
Sheila Lowe: Árulkodó írások – Híres emberek a grafológia tükrében (Athenaeum Kiadó, Budapest, 2005.)
Sigmund Freud: A neurotikusok családregénye – Válogatás az életműből (Európa Kiadó, Budapest, 2003.)
W. Barna Erika: Beszél az írás (Édesvíz Kiadó, Budapest, 1993.)
