Mérleg

A Mérlegek tévedtek, ha azt hitték, hogy ezen a héten még lazíthatnak, hiszen csak lassan melegednek be a dolgok a munkahelyen. Már a hét közepén egy nagyobb volumenű feladatot kapnak, így aztán lazítani esélyük sem lesz. Ügyeljenek arra, hogy elég összeszedettek legyenek, ha kell, feküdjenek le korábban, hogy kipihenjék magukat.

A hét második felében a családos Mérlegeket komoly kritika éri a család oldaláról, nevezetesen az, hogy túlságosan a munkájuknak élnek és elhanyagolják a magánéletüket. Mivel nem szeretnek vitatkozni senkivel, így inkább gyorsan véget vetnek a beszélgetésnek, ahelyett, hogy őszintén leülnének a szeretteikkel és megbeszélnék a dolgot. Ha most nem is, később mindenképp kerítsenek sort erre a beszélgetésre.

Családjukban a munkamegosztás kerül a középpontba februárban. Az ésszerűbb feladatmegosztást akár Önök is kezdeményezhetik, főleg, ha eddig maguk végezték a munkák oroszlánrészét. Itt az ideje, hogy mindenki kivegye a részét a teendőkből, így szabadidőhöz juthatnak mindannyian, amit akár együtt is eltölthetnek.

A munkában kissé szétszórtak lehetnek ebben a hónapban, és az is valószínű, hogy az első másfél hétben semmilyen ráhatásuk sem lesz a munkára, kénytelenek lesznek másokhoz teljes mértékben alkalmazkodni, még akkor is, ha tudják, hogy valamit rosszul csinálnak, illetve rossz döntések születnek. A hónap második felétől hirtelen fordulat várható, főleg azoknál, akik társas vállalkozásban dolgoznak. Meglehet, hogy tulajdonosváltásra kerül sor és Önökre is nagy feladat hárul majd az átmenet során.

Munka:
Munkájukban a változások elkerülhetetlenek. Új munkatársak, főnökcserék, saját vállalkozás esetén tulajdonosváltás várható. Nehéz lesz mindent kézben tartaniuk, sok idegeskedést mutat ez az év, és bár gyarapodhatnak, nem biztos, hogy összességében sikeres évnek fogják érezni ezt a mostanit. Idegeikre sokkal jobban kell vigyázniuk, mint egyébként, meg persze arra is, hogy meghúzzák a határokat a munka és a magánélet között. Ha ezt nem teszik meg, menthetetlenül elúsznak majd és ne reméljék, hogy a család megértő lesz.

Szerelem:
A párban élők kapcsolata fordulóponthoz érkezik, társuk mindenáron menni akar, vagy olyan alapvető változtatásokat kér, amit Önök nem tudnak, vagy nem akarnak megadni. Akik eltökélték, hogy megmentik a kapcsolatukat, azoknak nagyot kell lépniük, a költözés sincs kizárva, ha eddig a lakás volt a legnagyobb problémájuk. Enyhülést hozhat továbbá ebben az évben az is, hogy ingatlant sikerrel eladhatnak, vagy örökséghez hozzájuthatnak.

A párkeresők gyakran ütköznek abba a problémába, hogy kiszemeltjük anyagi körülményei nem megfelelőek. Ez visszariasztja Önöket attól, hogy komolyabban megismerjék az illetőt és esélyt adjanak neki, pedig lehet, hogy megérné kockáztatni.

Egészség:
A Mérlegek számára az ízületeik kopása, és az ezzel járó kellemetlenségek lesznek a meghatározók 2012-ben. Sportoljanak rendszeresen és ha kell, fogyjanak le egy pár kilót, hogy könnyítsenek a testükön. Szedjenek táplálék kiegészítőket az ízületeikre, de az sem baj, ha komplex vitaminokat próbálnak ki, mert alapvetően stresszes évük van, mikor hamarabb kimerül a szervezetük.