Halak
A Halak jegyűek talán lelkiismeret furdalást éreznek az elmúlt hetek alakulása miatt, mindenesetre nehéz lenne most olyat kérni Önöktől, amit ne tennének meg azonnal a párjuknak. Ha mindez a béke helyreállítását szolgálja, akkor legyenek kitartók, mert többre lesz szükség, mint egy kedves gesztusra. Ha minden ok nélkül csak kedveskedni akarnak párjuknak, akkor most ugyanannyi gyengédséget kapnak majd vissza, amennyit Önök adtak.
A hét közepén mindazok számára megteremtődik a lehetőség, akik eddig vártak az összeköltözésre. Most végre elkezdhetik a közös életüket párjukkal, bár ez a hét még a berendezkedésről fog szólni.
A Halak jegyűek kicsit elfáradtak a múlt év végi taposómalomban, és most nagyon szeretnének lazítani egy kicsit. Szívesen kiszabadulnának a hétköznapok egyformaságából, akár az utazás is felmerülhet, de végül nem valósul meg, vagy azért, mert a munkában számítanak Önökre, vagy a házastársuk vétózza meg az ötletet. Akár hogy is lesz, igyekezzenek találni egy olyan kikapcsolódást, ahol levezethetik a felgyülemlett stresszt.
Anyagi szempontból a hónap első fele bosszantó, nem kalkulált kiadásokat mutat, melyekről az utolsó pillanatban szerezhetnek tudomást. Mivel nem bújhatnak ki a fizetés alól, kénytelenek valami másról lemondani, és ez a lemondás most nem fog jól esni. Vigasztalja Önöket a tudat, hogy a hónap második fele már nyugalmasabban telik. Kárpótolják magukat egy jó koncerttel vagy múzeumlátogatással, ne hagyjanak ki olyan rendezvényeket, előadásokat sem, amire szívből vágynak!
Munka:
A Halak jegyűek kiemelkedő évre számíthatnak, hiszen február elején a Neptun bolygó a jegyükbe lép, felerősítve odaadó, önfeláldozó hajlamukat, illetve segítve őket abban, hogy mások megsegítésén keresztül maguk is kiteljesedjenek. A munkáért nem kell majd sorban állniuk, főleg a segítő foglalkozásokban dolgozók érezhetik azt, hogy meglódul az életük és minél tisztábban és őszintébben adják át magukat a feladatnak, annál inkább szárnyra kapnak, régóta egy helyben álló dolgaik indulnak el, mint például ingatlan eladás, vagy örökösödési ügyek.
A munkában legyenek tevékenyek, de a véleményüket ne hangoztassák úton-útfélen, mert könnyen megüthetik a bokájukat. Főnökkel, felettessel legyenek elnézők, főleg ha az illető nem elég tapasztalt abban, amit csinál. Kritikával csak maguk ellen hangolják őt, amivel végső soron saját maguknak ártanak.
Szerelem:
Párkapcsolati szempontból itt lenne az ideje eldönteni, hogy mit is várnak ettől a kapcsolattól és hogyan tovább? Ezt egyrészt saját magukért kell megtenniük, másrészt a párjukért is, aki egyértelműen Önöktől várja a megoldást. Eddig talán kivárásra játszottak, de ez az év a döntés éve kell, hogy legyen.
Az egyedülálló Halak lépten-nyomon jelentkezőkbe botlanak majd, akik mind, mind a kegyeiket lesik, csak az a baj, hogy nehezen tudnak dönteni, illetve szeretnének igazán jó döntést hozni, emiatt vacillálnak annyit. Pedig a recept egyszerű, válasszák azt, akik a legnagyobb kihívást jelenti, de a legerősebb vonzalmat is ébreszti Önökben!
Egészség:
Itt az ideje, hogy foglalkozzanak a gerincük állapotával, főleg ha van lúdtalpuk! Érdemes olyan gerinctornákat kipróbálni, ami tehermentesíti a hátukat és korrigálja a helytelen testtartásukat. Főleg a vízben végzett gyakorlatok érnek most aranyat Önöknek, úgyhogy nézzenek körül az uszodák, wellness központok táján is!
